Posts Tagged ‘lottó’

92 éves férfi nyert a lottón

Egy 92 éves férfi, Charles Svatos egy kínai étteremben vacsorázott, és a szerencsesütijében lévő cédulán az állt, hogy hamarosan kincset talál. Ezek után a férfi a “Lucky for Life” (egy életre szerencsés) nevű lottójátékon vett részt Iowa Cityben, ahol nyert is, mégpedig évi 25 ezer dollárt, élete végéig. Svatos viszont igazán előre látó, és úgy döntött, hogy az életjáradék helyett inkább egy nagyobb összeget vesz fel azonnal, és utazgatni fog. A férfi így nettó 273 ezer dollárt kap kézhez.

Drogdíler lett a lottómilliomosból, börtön vár rá

Ronnie Music Jr. két éve nyerte meg a három millió dolláros lottó-főnyereményt. Most mégis 21 év börtön vár rá. Music a bíróságon beismerte a nemzetközi drogkereskedelemben játszott szerepét. Nyereményéből ugyanis jelentős mennyiségű kristályt, vagyis metamfetamint vásárolt, majd adott el. Az üggyel kapcsolatban további 15 embert tartóztattak le.

94 éves bácsi nyert a lottón egy ajándék lottószelvénnyel

A 94 éves, 2. világháborús veterán férfi, Ervin Smolinski már évekkel ezelőtt bevezette, hogy lottószelvényt ajándékoz családtagjainak a születésnapjukra. A családja is követte ezt a példát, és a bácsi születésnapjára sorsjegyeket és csokit vásároltak. A lottószelvény, amit a menyétől kapott, hatalmas vagyonnal lepte meg a férfit, 300 ezer dollárt nyert. A mesés nyeremény ellenére a bácsinak semmilyen különösebb óhaja nincs. Talán venni fog egy jobb állapotban lévő használt autót és egy kis viskót, de ugyanúgy takarékosan szeretne élni, mint eddig.

Pórul járt lottómilliomosok

Nem minden lottónyertes tudja feldolgozni hirtelen jött nyereményét. Mindenki irigyli őket, de a valóságban némelyikük szívesen visszamenne az időben, és mondaná azt: inkább ne is nyertem volna… Nézzünk három nyertest azok közül, akiknek tönkrement az életük a hirtelen jött mesés gazdagságtól.

Az amerikai Bud Post 16 millió dollárt nyert a lottón. A családja ekkor hirtelen kifordult önmagából. Ex barátnője beperelte, bátyja meg akarta öletni egy bérgyilkossal… Végül a vagyonból 1 millió dolláros adóssága lett.

Willie Hurt 3 millió dollárt nyert, viszont annyira megváltoztatta a pénz, hogy felesége és gyermekei elhagyták. A férfi megpróbált öngyilkos lenni, majd drogfüggővé vált, pár év múlva pedig már semmije sem volt.

Andrew Whittaker 315 millió dollárt kaszált a texasi lottón. Neki nem okozott gondot, hogy mire költse el az összeget. Négy év alatt mindenét elkaszinózta.

A fenti történetek tanulsága, hogy nagyobb nyereménynél megéri szakemberhez – befektetési tanácsadóhoz fordulni, ő segíthet a kialakult, új helyzet megoldásában és okos kezelésében.

Peches nyugdíjas bácsi

Károly, egy zuglói nyugdíjas férfi a zamárdi nyaralóját szerette volna felújítani kicsit, ezért jelentkezett számhúzónak a lottósorsolásra. A múlt vasárnap esti húzáson került rá sor, hogy szerencsét próbáljon. A bácsinak sajnos csak az 1-es golyót sikerült kihúznia a hatoslottó sorsolásán. Mivel annyiszor hatezer forintot vihet haza számhúzóként, amennyi az általa kihúzott golyón szerepel, ezért csak hatezer forintot nyert. Sajnáljuk nagyon a bácsit, bárcsak kicsivel nagyobb szerencséje lett volna…

Hirdetések (x)
Cikkek témája