Login

Posts Tagged ‘Mega Millions’

A lottózó alkalmazottjának hibájából nyert egy iowai férfi

A 40 éves, séfként dolgozó John Buster öt gépi szelvényt kért az április 15-i Mega Millions sorsolásra. A bolt alkalmazottja először csak egy szelvényt nyomtatott ki. A másik négy szelvénynek egy újabb tranzakciót indított.

„Úgy gondolom, hogy más számokat kaptam volna, ha az összeset egyszerre nyomtatja, ahelyett, hogy az elsőt külön kérte volna le.” – mesélte a szerencsés férfi. 

A sorsolást követő szombaton Buster beszkennelte a telefonján lévő alkalmazással a szelvényt, melyet addig az autója konzolján tartott.  Kiderült, hogy az egyik szelvényen az öt főszámot eltalálta, a kiegészítő Mega Ball-t viszont nem. Így a jackpot nem, de az 1 millió dolláros második díj az övé lett.

„Beszkenneltem a kocsiban, frászt kaptam és berohantam a házba. Általában nincs szerencsém, ezért azt gondoltam, mivel tévedés volt már a szelvény kinyomtatása is, biztos ez is tévedés lesz. Úgyhogy megnéztem a Google-ön a lottótársaság telefonszámát, hogy megbizonyosodjam, hogy tényleg nyertem-e, és úgy volt! A nap hátralévő részében csak arra vártam, hogy felébredjek az álomból.” – nyilatkozta a mázlista férfi.

Azonnal nyugdíjba vonul a lottónyertes wisconsini férfi

Egy wisconsini férfi, Adrian Tongson azonnal nyugdíjba vonul, mivel 120 millió dollárt nyert a Mega Millions lottón. A szerencsés férfi azt nyilatkozta, hogy több héttel a sorsolást követően vette csak észre, hogy ő nyerte meg a Mega Millions lottó szeptember 15-i jackpotját. A szerencsét hozó számai a 25, 28, 38, 59, 62 + 22 voltak.Tongson, aki már évek óta rendszeresen lottózik, csak november 10-én jelentkezett a lottótársaságnál a nyereményéért. A férfi az egyösszegű nyeremény-kifizetést választotta az évjáradék helyett. Így kb. 95,4 millió dollárt fog kapni, melyből a szövetségi és állami adók levonása után úgy 65,2 millió dollárja marad.

Véletlenül vett lottószelvénnyel járt jól egy michigani férfi

Egy 56 éves michigani férfi, Samir Mazahem egy online szelvényt akart venni a Mega Millions június 9-i sorsolására a családi számokkal: 01-05-09-10-23. Mikor rájött, hogy elfelejtette elmenteni a számokat az alkalmazásban, hogy később újra megjátszhassa majd azokat, ismét bejelentkezett, hogy eltárolja. Pár hónappal később, mikor bejelentkezett, hogy ellenőrizzen néhány szelvényt, akkor látta, hogy van két függőben lévő, melyek 1-1 millió dollárt érnek. A férfi először nem hitte el, hogy tényleg ez történt. Pár napjába telt, mire felfogta, hogy a hibája 2 millió dollár formájában fizetődött ki… Mazahem elárulta, hogy a pénzből egy lakást szeretne venni, és félre is szeretne tenni belőle.

„Nagyon izgalmas dolog nyerni, és megnyugtató érzés, hogy mikor nyugdíjba vonulok, lesz némi pénzem a bankban.” – nyilatkozta a szerencsés férfi.

273 millió dollárt nyert elvesztett szelvényével egy férfi

Egy 54 éves férfi, Mike Weirsky elhagyta a lottószelvényét, de egy becsületes megtaláló visszaadta neki, és később megnyert vele egy 273 millió dolláros lottófőnyereményt. A férfi, aki évek óta lottózik, múlt csütörtökön egy phillipsburgi kisboltban vett egy Mega Millions szelvényt, de közben a telefonjával volt elfoglalva, így teljesen megfeledkezett róla, és a szelvénye nélkül távozott. Csak másnap vette észre, hogy nincs meg a lottószelvény. Közben valaki megtalálta a bolt pultján, és odaadta a kisboltos eladónak, aki eltette. Weirsky úgy döntött, hogy visszamegy az üzletbe, mert sejtette, hogy ott felejthette. A bolt alkalmazottja visszaadta neki a szelvényét. Weirsky vasárnap ellenőrizte, és akkor tudta meg, hogy megnyerte a főnyereményt. Még aznap este visszament a boltba, ahol megerősítették, hogy ő nyert. A szerencsés férfi tervei között többek között szerepel egy családi vállalkozás indítása. A pénzből először magának vesz egy új autót, aztán édesanyjának is, és anyja lakását is fel akarja újítani. Egyébként meg hátradől és élvezi az életet, az ügyvédjére és szakemberekre bízza, hogy mit tegyen a vagyonnal.

Cikkek témája