Login

Posts Tagged ‘milliós nyeremény’

108 millió dollárt nyert egy család a Mega Millions lottón

Egy Lake Havasu City-ben élő család jelentkezett a Mega Millions lottó október 22-i, 108 millió dolláros főnyereményéért. A három nyertes – egy férfi, a felesége és annak testvére – úgy döntött, hogy egy összegben veszi fel a nyereményt, nem pedig életjáradékként, így a 108 millió helyett 75,2 millió dollárt fognak kapni. A nyertes szelvényt értékesítő üzlet tulajdonosa is örülhet, mivel az Arizona Lottery lottótársaság szabályai értelmében 50 ezer dolláros bónuszra jogosult.

A nyertesek elmondásuk szerint hetente 60 dollárt költenek lottóra. Erre a sorsolásra gépi szelvényt vettek. Akkor jöttek rá, hogy nyertek, mikor a sorsolást követően egyikük ellenőrizte a nyerőszámokat egy lottózói automatán. A nyerteseknek egyelőre nincsenek különösebb nagy terveik a pénzzel. Annyit elárultak, hogy először is vesznek egy lakóautót.

Háromszor nyert nagy összeget ugyanott egy férfi

Egy Concordban élő férfi, Terry Splawn mindhárom nyerő sorsjegyét ugyanabban a helyi boltban vásárolta. A szerencsés játékos először 2017 áprilisában nyerte meg az itt vásárolt Millionaire Bucks sorsjegy 1 millió dolláros főnyereményét. 2021 szeptemberében ismét ugyanennyit nyert. Pár nap múlva megint úgy döntött, hogy vesz egy 20 dolláros Premier Cash elnevezésű sorsjegyet. Ezzel is nyert 100.000 dollárt. Ez már a harmadik nagy nyereménye volt.

“Mennyi ennek az esélye? Nem tudom elhinni, hogy nem is egyszer, hanem kétszer is nyertem! Nem lehet, hogy ismét megtörténik.” – mondta Splawn a lottótársaságnál már a második 1 millió dolláros nyeremény felvételekor is.

„Az ilyesmi ritka, de nem lehetetlenül ritka.” – nyilatkozta az UNC-Chapel Hill statisztika professzora, Jan Hannig az esettel kapcsolatban.

70 millió dollárt nyert egy észak-ontariói nyugdíjas szerelő

Egy 60 éves észak-ontariói nyugdíjas szerelő, Marc Meilleur közel tucatszor ellenőrizte lottószelvényét, mire elhitte, hogy valóban megnyerte a február 26-i Lotto Max sorsolás 70 millió dolláros jackpotját. Amikor megnyitotta az OLG Lottery mobil alkalmazását, a “70 millió dollár” felirat jelent meg a képernyőjén. Ekkor odament a feleségéhez, Dorothy-Annhez, hogy elmondja neki, hogy szerinte övék a nyertes szelvény. A nő maga is ellenőrizte a számokat, mielőtt elmentek arra a benzinkútra, ahol Meilleur megvette a szelvényt. A Noelville benzinkút tulajdonosa, aki Meilleurék barátja is, megvárta, míg az összes vevő kiment a boltból, csak utána érvényesítette a szelvényt, majd jelezte a lottótársaság képviselőjének, hogy vegye fel a kapcsolatot a nyertesekkel. Ezután a házaspár elújságolta a nagy hírt a családnak. Először a lányukat hívták fel telefonon, majd sms-t küldtek két fiúknak is. A párnak összesen hét unokája és két dédunokája van, tehát lesz kire költeni nekik a nyereményt.

„Szülőként a legjobbat akarja az ember nyújtani a gyerekeinek, és most mindenféle aggodalom nélkül gondoskodhatunk róluk. Szeretnénk, ha tudnának venni maguknak házat és autót, de pénzügyi tanácsadókat fogunk felkérni, hogy segítsenek félretenni unokáink és dédunokáink jövőbeli életére is.” – nyilatkozta Meilleur.

A házaspár azt tervezi, hogy a nyereményből vesz egy új teherautót és lakóautót, majd körbeutazza Kanadát, ha már biztonságos lesz a járvány után. Remélik, hogy tudnak venni egy új házat Sudbury régióban, és szeretnének különböző jótékonysági szervezeteket is támogatni.

16,7 milliót nyert egy székesfehérvári sportfogadó

Egy székesfehérvári fogadó 9/16-os kombinációval fogadott, 10 forintos alaptéttel, 114 400 forintos össztétet téve kockára. Három rontott tippje ugyan volt neki, de ettől függetlenül 16 millió 715 ezer 363 forintos nyereményt kaszált bravúros kombinációs fogadásával.

– Jégkorong Barsz Kazany – Szalavat Julajev Ufa – Melyik Harmadban Lesz Több Gól? Több Azonos Harmad 3,15 Nyertes

– Labdarúgás Flora Tallinn – Kr 1X2 Flora Tallinn 2,45 Nyertes

– Jégkorong Vityaz Podolszk – Traktor Cseljabinszk 1X2 Traktor Cseljabinszk 2,37 Nyertes

– Labdarúgás Olimpija Ljubljana – Zrinjski Mostar 1X2 + Mindkét Csapat Szerez Gólt Hazai És Igen 5,25 Vesztes

– Jégkorong Szpartak Moszkva – Szka Szentpétervár Hendikep 1:0 Szka Szentpétervár 2,20 Nyertes

– Jégkorong Szocsi – Lokomotív Jaroszlavl Hendikep 1:0 Lokomotív Jaroszlavl 2,56 (1,00) Törölt

– Labdarúgás Cszka Szófia – Bate Boriszov 1X2 Döntetlen 3,00 Vesztes

– Labdarúgás Kf Laci – Hapoel Beer Sheva 1X2 Hapoel Beer Sheva 1,78 Nyertes

– Labdarúgás Ofi – Apollon Limasszol 1X2 Döntetlen 3,00 Vesztes

– Labdarúgás Sileks Kratovo – Drita 1X2 Drita 2,59 Nyertes

– Labdarúgás Borac Banja Luka – Rio Ave 2. Félidő – Gólszám 1,5 Több, Mint 1,5 1,96 Nyertes

– Labdarúgás Piast Gliwice – Hartberg 1X2 + Mindkét Csapat Szerez Gólt Hazai És Igen 3,45 Nyertes

– Labdarúgás Viking Stavanger – Aberdeen 1X2 Aberdeen 2,68 Nyertes

– Labdarúgás Servette – Reims 1X2 Reims 2,45 Nyertes

– Labdarúgás Osijek – Basel 1X2 Basel 2,30 Nyertes

– Labdarúgás Dac – Jablonec 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes

Cikkek témája