Login

Posts Tagged ‘lottónyertesek’

Jelentkezett nyereményéért a 4 milliárdos magyar lottónyertes

A tavalyi év december 19-i sorsolásán megszületett az Ötöslottó több mint 63 éves történetének ötödik legmagasabb nyereménye. Egy szerencsés magyar játékos ugyanis majdnem 4 milliárd forintot nyert. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, melyet a napokban meg is tett.
2, 19, 27, 29, 86 – voltak a nyertes számok. A szerencsés nyertes a Szerencsejáték Zrt. nagynyertesekre vonatkozó anonim kérdőívét is szivesen kitöltötte. A válaszaiból megtudható például, hogy még soha nem nyert ilyen nagy összeget, és hogy hol önállóan, hol pedig a barátival együtt szokott játszani. Azt még nem tudni, hogy a mostani nyereményén kell-e osztoznia valakivel. Elárulta azt is, hogy Budapesten adta fel a szelvényét. A számokhoz személyes kötődés is fűzi, mivel megtalálhatóak köztük hozzátartozóinak születési dátumai, valamint élete fontos eseményeinek időpontjai is. Így nem meglepő, hogy mindig ugyanazt az öt számot játssza meg.
A játékos az internetről tudta meg, hogy nyert. Azt is bevallotta, hogy az örömtől és meglepettségtől sokáig képtelen volt megszólalni. Először a közeli családtagjaival közölte a jó hírt, akikkel megosztja majd a nyereményét. Arra számít, hogy az élete nem fog teljes mértékben átalakulni a nyereménynek köszönhetően, de tisztában van azzal, hogy a körülményei változni fognak.
Hogy mire fog költeni? Elmondása szerint első helyen konyhai eszközök és berendezések szerepelnek, de a későbbiekben új ingatlant és gépjárművet is szívesen vásárolna. Hosszabb távon befektetések is érdeklik, ehhez majd szakember segítségét szeretné igénybe venni. Arra a kérdésre, hogy folytatja-e a lottózást igennel válaszolt, de azt is hozzátette, hogy most tart egy kis szünetet.

Két hét alatt két jackpotot is nyertek egy pennsylvaniai lottózóban

A Pennsylvania Lottery állami lottótársaság közleménye szerint a Montgomery County-ban lévő üzletben vásárolt szelvénnyel szeptember 10-én egy játékos egy 1,4 millió dolláros, majd 24-én egy másik egy 379.545 dolláros jackpotot nyert meg. A szeptember 10-i jackpotot egy 20 dollárba kerülő Fast Cash Fever elnevezésű, úgynevezett “fast-play” játékkal nyerték meg. A szeptember 24-i jackpot is egy ilyen fast-play játékon született, ennek a neve Campground Cash volt, és szintén 20 dollárba került. Az üzlet sem járt rosszul, hogy nála születettek meg a nyeremények, mivel a szabályok szerint az elsőért 10 ezer, a másodikért 500 dolláros bónuszt kapott a lottótársaságtól.

Véletlenül vett lottószelvénnyel járt jól egy michigani férfi

Egy 56 éves michigani férfi, Samir Mazahem egy online szelvényt akart venni a Mega Millions június 9-i sorsolására a családi számokkal: 01-05-09-10-23. Mikor rájött, hogy elfelejtette elmenteni a számokat az alkalmazásban, hogy később újra megjátszhassa majd azokat, ismét bejelentkezett, hogy eltárolja. Pár hónappal később, mikor bejelentkezett, hogy ellenőrizzen néhány szelvényt, akkor látta, hogy van két függőben lévő, melyek 1-1 millió dollárt érnek. A férfi először nem hitte el, hogy tényleg ez történt. Pár napjába telt, mire felfogta, hogy a hibája 2 millió dollár formájában fizetődött ki… Mazahem elárulta, hogy a pénzből egy lakást szeretne venni, és félre is szeretne tenni belőle.

„Nagyon izgalmas dolog nyerni, és megnyugtató érzés, hogy mikor nyugdíjba vonulok, lesz némi pénzem a bankban.” – nyilatkozta a szerencsés férfi.

5,7 millió dollárt nyert egy oregoni férfi elfelejtett lottószelvényével

Egy oregoni férfi, Christopher Sargent augusztus 24-én vett egy lottószelvényt, betette a tárcájába, és egyszerűen elfeledkezett róla. A férfi és felesége rendszeresen szokott lottózni. Így mikor a férfinak egy hónappal később eszébe jutott, hogy még mindig ott van egy szelvény a tárcájában, rájött, hogy jobb, ha gyorsan ellenőrzi, nyert-e vele valamit. Sargent tehát ellenőrizte a számokat, és rájött, hogy augusztus 24-e óta egy 5,7 millió dollár értékű Megabucks szelvénnyel mászkált mindenfelé.

„Betettem egy tasakba és egy Incredible Hulk szuperhős figura mögé rejtettem. Úgy gondoltam, hogy ott biztonságban lesz.” – mesélte a szerencsés férfi.

Sargent és felesége, Gabrielle szeptember 29-én ment el Salembe, a lottótársaság központjába, hogy felvegyék a nyereményüket. Úgy döntöttek, hogy életjáradékként kérik a nyereményt. Így az adók levonását követően minden évben 64.600 dollárt fognak kapni, 30 éven keresztül.

50 év után nyert egy férfi családjuk szerencseszámaival a lottón

50 év után végre bejöttek egy ausztrál család szerencseszámai, és 1 millió dollárt nyertek velük a lottón. Az anonimitást kérő férfi az augusztus 17-i Gold Lotto sorsoláson nyert azokkal a számokkal, melyeket még az édesapja választott évtizedekkel korábban. A férfi tehát megtartotta apja számait – 20, 31, 10, 22, 37 és 12 – és folyamatosan játszott velük. A szerencsés férfi a lottótársaság munkatársainak mesélte:

“Az apám számai. Vannak köztük születésnapok és más számok is. A család körülbelül 50 éve játszik már velük.”

Épp a munkahelyén volt, mikor felhívták a lottótársaságtól:

“Biztosra vettem, hogy valaki át akar csak verni. Nem tudtam elhinni.”

Mikor rájött, hogy nem átverésről van szó, eltervezte, hogy mihez fog kezdeni a pénzzel:

“Jelzálog, huss! Jó lesz, hogy végre lehullik a vállamról ez a teher. Jó lenne venni egy lakókocsit, és lesz némi megtakarításunk is.”

Cikkek témája