Login

A spórolás ezúttal kifizetődött

Egy ShopRite elnevezésű üzletben egy fajta narancslé öt dollárba került, de Tayeb Souami felesége ugyanazt a márkát megtalálta valahol máshol akciósan 2,50-ért. Csak 250 penny-ről volt szó, de mivel minden egyes penny számított a családnak, így május 19-én Souami úr visszament a boltba az üveg narancslével és a blokkal a kezében. Az ügyfélszolgálati pultnál a férfi meglátta a Powerball lottó hatalmas jackpotját reklámozó táblát. Tetszett neki a szám, és úgy érezte, szerencsés napja van, úgyhogy vett két szelvényt abból a pénzből, amit a visszavitt narancsléért kapott. Másnap reggel az 55 éves férfi elindult lemosatni az autóját. Útközben bement egy 7-Eleven boltba, hogy ellenőrizze a lottószelvényeit. Miután a pultos beszkennelte a szelvényt, azt mondta „Úristen!”… Kiderült ugyanis, hogy a kétgyermekes Souami úr volt az egyetlen nyertes a sorsoláson. A nyerőszámok a 3, 6, 9, 17, 56, a Powerball pedig a 25 volt…

A következő három hétben a család az életük hátralévő részét tervezgette. Mikor megkérdezték a családfőt, hogy miért várt hetekig, mire jelentkezett a nyereményért, azt mondta, hogy a munkája miatt. Az egy élelmiszer importáló cégnél könyvelőként dolgozó férfi azt mondta, hogy biztosítani akarja, hogy a vele dolgozó 200 ember rendben lesz, mielőtt kilép a munkahelyéről.

A férfi úgy döntött, hogy a 183 millió dolláros egyösszegű nyeremény-kifizetést választja a 315 milliós évjáradék helyett. New Jersey-ben maradnak, ahol eddig is éltek. Kifizetik a házát, és a lányuk főiskolai költségeit, valamint Souami úr visszafizeti a saját tanulmányi hitelét is.

Cikkek témája