Login

Posts Tagged ‘változások’

Változás a lottósorsolásokon Magyarországon

Magyarországon az Ötöslottó sorsolására mostantól három számhúzó-jelöltet sorsolnak ki, akik bekerülnek a műsorba, alapnyereményük 30 ezer forint. Bevezetésre kerül a számhúzói szerencseszám. Ez azt jelenti, hogy az élő műsor megkezdése előtt a kisorsolt számhúzó megnevez egy számot 1 és 90 között. Ha a számhúzó szerencseszámát kisorsolják, ráadásként 1 millió forint is kap, de ha a száma nem szerepel a kisorsolt öt szám között, a legnagyobb szám ötezerszeresét viheti haza.
A Hatoslottó sorsolására öt számhúzó-jelölt kap meghívást a vasárnapi sorsolásra, akik közül a helyszínen dől el, hogy ki lesz a három kiválasztott számhúzó játékos. A számhúzó játékosok egymás után 2-2 nyerőszámot húznak ki. Alapnyereményük változatlanul 30 ezer forint marad. De az a számhúzó, aki a legnagyobb számot húzza aznap, a kihúzott szám hatezerszeresét kapja meg.
A pályázati határidők és a pályázáson való részvételhez szükséges vásárlási összeg az Ötöslottó és a Hatoslottó esetében továbbra is 1.000, illetve 1.500 forint (ebbe a Joker játék(ok) értéke nem számít bele).

Cikkek témája