Újra győzött kártyában a mesterséges intelligencia

Nemrégiben történt, hogy a Libratus nevű mesterséges intelligencia (MI) 20 napos kártyázás és 120 ezer leosztás után kifosztott négy profi pókerjátékost No Limit Texas Hold’Emben. A Carnegie Mellon Egyetem két kutatója hozta össze Libratust, akik a gépnek megtanították a legfontosabb alapstratégiákat, amelyekhez játék közben igazodott. Az egyik legnagyobb előnye az volt, hogy folyamatosan alkalmazkodott a játékhelyzethez, az ellenfelek hibáit minden leosztás után elemezte, majd ezek alapján optimalizálta a stratégiáját. Képes volt tanulni a saját hibáiból is, hogy a tapasztalt pókerjátékosok ne tudják újra kihasználni azokat. Azóta Libratus egy továbbfejlesztett változatával, Lengpudashival ismét leültettek néhány játékost kártyázni. A kínai Team Dragon hat profi pókerjátékosa volt az ellenfél Hajnan szigetén, 5 napon át kártyáztak. A mesterséges intelligencia ismét győzött. Pedig a játékosok és a mögöttük álló fejesek mindent megtettek és bevetettek, hogy elbánjanak a géppel, de annak mégis sikerült 36 ezer leosztás után 290 ezer dollárt nyernie. A megnyert összeg az MI-t fejlesztő céget illeti majd.

Login